image

Döntőig meneteltünk, ezüstérem lett a jutalom


Két napon át remekül teljesített U18-as lánycsapatunk a hazai rendezésű felkészülési tornán. A döntőben a Ferencváros bizonyult jobbnak, így újonc együttesünk ezüstéremmel és egyéni elismerésekkel zárta a viadalt.

Szorosan alakultak a döntő első percei, a 3. percben 3–3 állt az eredményjelzőn. Innen a jó erőkből álló vendégek tudtak ellépni, és 6–3-ra alakították az állást. A folytatásban kisebb hullámvölgybe kerültünk, több helyzetünk is kihasználatlanul maradt, amit a zöld-fehérek kihasználtak, így a félidő derekán már négy góllal jártak előttünk. Ezt követően sikerült stabilizálnunk a különbséget, nem engedtük tovább növelni a Ferencváros előnyét, a szünetre azonban öt gólos vendégvezetéssel vonultak a csapatok.

A fordulás után sem változott jelentősen a játék képe, a Ferencváros szinte végig őrizte biztos előnyét. Végül nyolcgólos vereséget szenvedtünk, Sárosi Gergő azonban összességében elégedett volt a csapat kétnapos tornán mutatott teljesítményével.

A tornát végül a Ferencváros nyerte, újonc együttesünk pedig a második helyen végzett, közvetlenül a PC Trade Szegedi NKE előtt. Az egyéni elismerések közül a legjobb kapusnak járó díj itthon maradt, Sebők Kinga érdemelte ki az elismerést. A gólkirálynői címen ketten osztoztak, Janó Janka és Varga Olívia egyaránt ugyanannyi góllal zárta a tornát.

Ferencvárosi TC – Zengő Alföld Orosházi KC 39 – 31 (21 – 16)

Lány U18-as felkészülési mérkőzés, Orosháza, 20 néző.

Orosháza:

Sebők, Kondacs (kapusok) – Jáhn 2, Horváth 1, Bartos 2, Gazsovics 2, Janó 6, Pető, Mészáros 8, Csenteri 2, Nagy F. 3, Losonc 2, Szabó 4, Füsti-Molnár. Edző: Sárosi Gergő.

Kiállítások: 6 perc, illetve 6 perc. Hétméteresek: 6/5, illetve 7/6.

Sárosi Gergő: Jól kézilabdáztunk a mai mérkőzésen, bár ezúttal sok hibát vétettünk, több tiszta gólhelyzetben is hibát vétettünk. Ennek ellenére sikerült megnehezítenünk a rangos ellenfelünk dolgát, és több olyan periódusunk is volt, amelyre lehet építeni a folytatásban. A döntő és az egész felkészülési torna legfontosabb tanulsága, hogy a csapatnak el kell hinnie, megfelelő hozzáállással és koncentrációval bármelyik ellenféllel szemben van keresnivalónk.

A torna végeredménye

  1. Ferencvárosi TC
  2. Zengő Alföld Orosházi KC
  3. PC Trade Szegedi NKE
  4. Szigetszentmiklósi NKSE
  5. Gyulasport NKFT
  6. KSZSE

A torna különdíjai

  • Legjobb játékos: Halasi Sára Zara (PC Trade Szegedi NKE)
  • Legjobb kapus: Sebők Kinga (Zengő Alföld Orosházi KC)
  • Gólkirálynők: Varga Olivia (FTC) és Janó Janka (Zengő Alföld Orosházi KC) 25 gól-25 gól

Házi góllövőlista

  • Janó Janka – 25 gól
  • Mészáros Anna – 17 gól
  • Csenteri Zille – 14 gól
  • Szabó Hanna – 12 gól
  • Nagy Fruzsina – 11 gól
  • Füsti-Molnár Nóra – 8 gól
  • Gazsovics Nóra – 8 gól
  • Jáhn Melinda – 7 gól
  • Horváth Jázmin – 6 gól
  • Pető Lili – 5 gól
  • Bartos Maja – 4 gól
  • Losonc Hanna – 4 gól

Támogatóink

Partnereink

Médiapartnereink

Pályázatok