
Egészségnap: véradás, szűrések, szakmai üzenetek egy helyen
Idén is megrendezzük az Egészségnapot, amelyet egyesületünk már nem először szervez meg Orosházán. A program ezúttal elsősorban a szülőket és az edzőket szólítja meg, ugyanakkor minden érdeklődőt örömmel fogadunk.
Egyesületünk számára fontos, hogy ne csupán a pályán, hanem azon kívül is példát mutasson – ennek a szellemében rendezi meg az Orosházi Kézilabda Club március 14-én az Egészségnapot.
Egészségnap más köntösben
A korábbiaktól valamelyest eltérő jellegű programot szervezünk. A rendezvényünk célja, hogy közösségi élményt és hasznos tudást adjon.
– Hiszünk abban, hogy a sport nem csupán eredményekről szól, hanem felelősségről, egészségről és példamutatásról is. Ez a rendezvény lehetőséget teremt arra, hogy a szülők, az edzők és a sport iránt érdeklődők együtt gondolkodjanak ezekről a kérdésekről – fogalmazott Dancsó Attila, az Orosházi Kézilabda Club elnöke.
Hasznos előadások nemcsak kézilabda edzőknek
Több előadással is készülünk, az egyik a fiatalok rehabilitációjáról szól, különös hangsúlyt fektetve a sérülések megelőzésére, a tudatos terhelésre és a biztonságos visszatérésre.
Elfogadta meghívásunkat Zsiga Gyula BL-, és EHF-Kupa-győztes kézilabda mesteredző, aki „Csapatot edzünk, de egyént fejlesztünk” címmel tart előadást. Igyekszik gyakorlati kapaszkodót adni szülőknek és edzőknek egyaránt. A középpontban az egyéni fejlődés, a tudatos nevelés és a sportoló személyiségének formálása áll. Az elhangzó gondolatok nemcsak a kézilabdában, hanem bármely sportágban hasznos iránymutatást adnak.
– Éppen ezért szeretettel várjuk a város valamennyi sportegyesületének edzőit, szakembereit is, nem kizárólag a kézilabdában dolgozókat. Hiszünk abban, hogy a fiatalok fejlesztése közös ügy, sportágtól függetlenül – hangsúlyozta a klub vezetője.
Véradás és megelőző szűrések
A rendezvényen partnereink is aktív szerepet vállalnak, hogy minél több hasznos információval és lehetőséggel gazdagodjanak az érdeklődők.
Az Orosházi Mályvavirág Pont a méhnyakrák szűrés fontosságára hívja fel a figyelmet, és személyes tapasztalatokon, hiteles tájékoztatáson keresztül igyekszik ösztönzi a nőket a rendszeres vizsgálatokon való részvételre.
A Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezete különböző szűrésekkel érkezik: vérnyomás- és vércukorszint-mérésre is lehetőség nyílik, emellett az érdeklődők megismerkedhetnek az újraélesztés alaplépéseivel is. A program egyik kiemelt eleme a véradás, amelyhez minden segíteni szándékozót szeretettel várunk.
Az Egészségnap programja
2026.03.14., szombat, Városi sportcsarnok.
- 9:00 | kapunyitás
- 10:00 | Fiatalok sportrehabilitációjával kapcsolatos előadás – Dr. Hován Csaba, ortopéd-traumatológus szakorvos
- 11:00 | Csapatot edzünk, de egyént fejlesztünk című előadás – Előadó: Zsiga Gyula BL-, és EHF-Kupa-győztes kézilabda mesteredző
- 12:00 | A sportoló gyermek táplálkozásának alapjai – Előadó: Koós Noella, dietetikus
- 9:00 – 12:00 | Véradás, szűrővizsgálatok





